Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése elfogadta a Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. 2010-ben is tovább folytatta a korábbi években elkezdett szakmai munkáját a Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Egy minisztériumi pályázat megvalósításával lehetőség nyílt arra, hogy a megyei fenntartású oktatási intézményekben tanuló fiatalok drog-prevenciós foglalkozásokon vegyenek részt, illetve arra, hogy a PMKEF koordinációs tevékenységet folytasson. 2009 októberétől 2010 márciusáig 300 osztályban, 300 tanórában kb. 6000 fiatal vett részt prevenciós foglalkozásokon. A PMKEF tavalyi márciusi konferenciáján Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Pszichológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára ?Boldogság drogok nélkül. A boldogságkutatás üzenetei I.-II.? címmel tartott előadást. Továbbá Martos Tamás pszichológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi tanársegéde ?Életkészségek tréning: stressz kezelés (nem csak) kamaszoknak? című előadása hangzott el. A konferencián több mint 130 drogproblémával találkozó pedagógus, pszichológus, egészségügyi szakember vett részt. Mindezek mellett a PMKEF konferenciákon, szakmai összejöveteleken képviseltette magát, hogy az ezeken gyűjtött szakmai ismeretekkel minél magasabb színvonalú munkát végezhessen.
A Regionális Fejlesztési Tanács, a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács, a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, valamint a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács egyes delegált tagjait választották meg a Pest megyei Kistérségi Egyeztető Fórum 2010. december 9-én megtartott ülésén, dr. Szűcs Lajos, Pest megye Közgyűlésének elnöke javaslatára:
- RFT ? dr. Dietz Ferenc, Szentendre; Dióssi Csaba, Dunakeszi; Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere.
- PMTT ? Bencsik Mónika, Nagykovácsi; Pogácsás Tibor, Monor; Földi László, Cegléd polgármestere.
- BAFT ? Pápai Mihály, Gyál; dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi; dr. Gémes György, Gödöllő polgármestere.
- DTFT ? dr. Dietz Ferenc, Szentedre; Fördös Attila, Vác; Tétényi Éva, Esztergom polgármestere.
A Kistérségi Egyeztető Fórum küldetése, hogy a regionális fejlesztések területén megtartsa, illetve megerősítse Pest megyének a vezető szerepét, és hogy minden lehetséges módon elősegítse a Pest megyei települések érdekérvényesítését. A Fórum legfontosabb célja a munkahelyteremtés elősegítése, ezzel összefüggésben a beruházások ösztönzése, a KKV szektor fejlesztése, ezen kívül a fejlesztéspolitika célkitűzésének és gyakorlatának formálása, az elkövetkező évek pályázati rendszerének egyszerűsítése, az adekvát, működőképes és a felhasználást segítő szabályok és eljárásrend kialakítása a hazai és uniós források hatékony és maradéktalan felhasználása érdekében.
A hét gyermeket nevelő Hujbert család kapja idén ?Az év családja Pest megyében? díjat.
A tanárként dolgozó apa és a tanítónő anya hét gyermeket nevel. A legkisebb 7 éves, a legnagyobb 27 éves, képzőművész. A három egyetemista, egy gimnazista, két általános iskolás gyermek az iskola és a település közösségi életében, a szülők az egyházközösség munkájában is részt vesznek. A családot a közelben élő nagyszülők is segítik a mindennapokban A Hujbert család a Pest Megyei Önkormányzattól 300 ezer forint pénzjutalmat, valamint 1 hetes nyaralási lehetőséget kap Pest Megye Önkormányzatának fonyódligeti üdülőjében. Pest Megye Közgyűlése 2009-ben alapította meg a ?Az év családja Pest megyében díjat?, ami a megyében élő olyan családoknak adományozható, akik mindennapi életükkel, munkálkodásukkal, gyermekeik nevelésével, taníttatásával, családtagjaik gondozásával, közéleti szerepvállalásukkal példát mutatnak a Pest megyeiek számára. A családok jelölésében a Pest megyei települési önkormányzatok, intézmények, társadalmi szervezetek, egyházak, valamint a megyében élő magánszemélyek vehettek részt. Október végéig 32 családra érkezett jelölés a megye 28 településéről. A pályázatokat a területért felelős megyei alelnök, a szociális bizottság elnöke, a Pest Megyei Önkormányzat gyermekvédelmi referense, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselői értékelték. A díjat Pest Megye Közgyűlésének elnöke, dr. Szűcs Lajos a Megyeházán adja át a családnak a december 10-i közgyűlésen.
|
|